2011. július 14., csütörtök

A közelmúltban elfogadott törvényekről


A Szociális Nemzeti Párt álláspontja a parlament tavaszi ülésszakának utolsó napján elfogadott törvényekről.


* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

A Szociális Nemzeti Párt ellenzi ezt a fajta dömping-törvénykezést, melyet a kétharmados politikai hatalomhoz jutott Fidesz alkalmaz. Arra hivatkoznak, hogy ez a rendkívüli társadalmi felhatalmazás - mely mára jó, ha sima feles többséggé szelídült a meghozott törvényeik miatt, a közvélemény-kutatók szerint - arra kell, hogy sarkallja őket, hogy gyorsítsanak a törvénykezés iramán. Ez a hazugság persze majd alapja lehet a következő választás során a mentegetőzésnek, miszerint ha hibát is vétettek, az a gyorsaság miatt volt, erre pedig a társadalom ösztökélte őket! EZ AZONBAN NEM IGAZ! A társadalom nem rohamtempóra, hanem jól átgondolt, de mindig a többség érdekeit szem előtt tartó törvények, rendeletek elfogadására adta a Fidesznek a rendkívüli politikai felhatalmazást, nem arra, hogy önös, pártcélú politikai akaratát átverje. Még egyszer hangsúlyozzuk: aki azt állítja, hogy kizárólag az ő pártja képviseli a nemzeti érdekeket, az nemzetáruló! Ahogy egy régi mondás tartja: "Kövesd azokat, akik az igazságot keresik, de óvakodj azoktól, akik azt mondják neked, hogy ők megtalálták azt!" 

Nehéz higgadt fejjel, átfogóan értékelést írni azokról a törvényekről, melyet a parlament utolsó tavaszi ülésszakán elfogadott. Ha valamiről itt és most netán nem nyilvánítunk véleményt, az nem azt jelenti, hogy nincs véleményünk, hanem azt, hogy esetleg véleményünket igazolva látjuk az ellenzéki pártok előadásában, még akkor is, ha különböző oldalról is jött a kritika. A magunk részéről az ellentmondásokra hívjuk fel a figyelmet, illetve azokra, melyekben feltétlenül meg kell szólalnunk, netán arra, ami valamiképpen kimaradt a parlamenti (ellenzéki) pártok érrendszeréből.

Kezdjük azon törvényjavaslat-csomag bírálatával, melyet Rogán Antal (Fidesz) nyújtott be. A Fidesz most
egy alapvetően támogatandó és támogatható javaslatot nyújtott be ezzel melynek lényege, hogy bruttó 300 ezer forint alatti jövedelmek minden évben növekedjenek a kormány által meghatározott mértékben. Ez elfogadható lenne, de ebben a formában csak a szokásos fideszes félrevezetés. Miért? Egyfelől, mert ennek oka az SZJA szabályozás is, mely körülbelül bruttó 300 ezer forint fölötti jövedelem fölött jutalmaz, az alatt elvon - a magyar lakosság döntő többségétől tehát elvon, a gazdagoknak pedig juttat-  ez az Szdsz 1990-es elképzelése, amelyet elsők között valósított meg a Fidesz kétharmad! Ettől függetlenül egyetértenénk a munkavállalói jövedelmek növelésével, de félő, ebből a félszívvel átvert javaslatból nem fog megvalósulni semmi sem a magyar gyakorlatban. Ugyanis a Rogán-féle javaslat nem bír kötelező jelleggel! (Ellenben például a kizárólag a mi pártunk által szorgalmazott radikális minimálbér-emeléssel, melynek hatálya alól kibúvó nincs és nem is lehetséges!) Pénzbírság, szankciók nélkül az egész mit sem ér, nesze semmi, fogd meg jól! Ugyan már, hány vállalkozó működik együtt a közbeszerzés során? El lesz tiltva két évig? Idáig hallható a vállalkozók gúnyos kacaja.

Azt külön sajnáljuk, hogy Volner Jánosnak (Jobbik) kizárólag a szegény, tönk szélén álló vállalkozók jutnak a bíráló vita során az eszébe, az éhbéren dolgozó magyar emberek nem! MIÉRT???? Holott köztudomású, hogy éppen nem a vállalkozók és családjuk vannak a szegénységi küszöbre szorulva, és nem ők azok, akik a statisztikai hivatal szerint a létminimum szintjén élnek, hanem éppenséggel az alkalmazottjaik, a dolgozó magyar többség! Vagy a Jobbik már tényleg csupán a "kisvállalkozók" érdekeit kívánja képviselni, a nemzet nagy tömegei helyett? Szerintünk a társadalmi béke a belátáson, a vállalkozók józan önmérséklésén alapul, a nemzeti szolidaritás megteremtésén: a dolgozónak is élnie kell, el kell tartania családját, nemcsak az Audi S8-on villogó, állítólagos "kisvállalkozóknak"! 

Határoztak az új, sarkalatos honvédségi törvényről is. A törvény alapján újra lesz hadkötelezettség, ez egyelőre kimerül az adatszolgáltatásban, bejelentésben és megjelenésben, a sorkatonai szolgálatot nem állítják vissza, ami sajnálatos. Értelmesen eltöltött sorkatonai szolgálatra ugyanis szükség van!

Jellegzetesen "ávós" megoldásokkal voltak tele a sporthuliganizmus elleni törvénymódosítások, ami nem csodálható, hiszen Pintér úr belügyminisztériumából érkezett a javaslat. Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján két év börtönnel sújtható, aki ellenáll a nyilvános rendezvény szervezőjének. Reméljük, ez nem jelenti a gyakorlatban, hogy az In-kal nevű cég(ek) törvények-felett állnak majd! A kiszabható két év indokolatlan drákói szigor, mely felesleges. Azt pedig rendőrállami megoldásnak tartjuk, hogy ugyanennyire ítélhetik, aki beszalad a pályára. Ha mindezt csoportosan, netán felfegyverkezve követi el, akkor már három év lehet a büntetés! Abszurd! Hát tényleg ez a mai magyar társadalom leggyakoribb bűnözési formája, amelyet efféle drákói szigorral kel lesújtani? Érdekes, de nem vitézkedik Pintér úr a cigány-bűnözés fellegváraiban, a magyar falvakban. Holott ott igazán méltó lenne Szent László-féle törvényeket alkalmazni! Érdekes kettősség - jobbra csapok, balra nem. Félő, hogy elszédül Pintér úr feje ebben a forgó-mozgásban. Ennek a szédültségnek az ország már most is a kárát látja.

Cukor és chips-adó. Ez a rendelkezés alapvetően hasznosnak lenne mondható, egy egészséges társadalmi környezetben, egy már polgárosodott világban, ahol nem küzdene a magyar lakosság nagy többsége az ellehetetlenüléssel, a kilakoltatással, azzal, hogy máról-holnapra él! A kisemberek körében egyfajta pszichológiai oka van ezen termékek fogyasztásának, ilyen, reklámozott termékek fogyasztásával az elnyomott, mindennapjaiban megalázott átlagember közelebb érezheti magához a termék megszerzésével elért, vélt jómódot, melyet reklámok útján sugallnak neki. Persze ez önbecsapás, de most ez az illúzió még távolabb kerül. A vágyakozást a drágulás nem csökkenti, hanem növeli, ezért az áremelkedés ezen termékek fogyasztását nem fogja jelentősen csökkenteni, viszont jelentős terheket ró a lakosság alsó hányadára,  és nehéz helyzetbe hoz manufakturális szinten dolgozó, zömében magyar tulajdonú élelmiszer-vállalkozásokat és alkalmazottjaikat. Ki tudja, miért látunk mi ebben is egyfajta nemzetközi parancsot?

A közfoglalkoztatásról, illetve a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó törvények módosításáról már korábban kifejtettük álláspontunkat. A Jobbik parlamenti frakcióját, pártstruktúráját megelőzve, legkisebb politikai szereplőként is elsőként szögeztük le, hogy a Szociális Nemzeti Párt számára elfogadhatatlan a jelenlegi közmunka-program! Abszurdnak tartjuk, hogy magyar családokat szaggassanak szét, az ország különböző helyeire vezényelvén munkát keresők tízezreit, havi 33 ezer 800 forintért! A munkát kerülő ember ezt a lehetőséget is ki fogja hagyni, inkább lopni megy a szomszéd néni kertjébe, ahogy eddig is - dolgos, munkában megfáradt ötvenesek viszont, kik már munkát sehol nem kapnak, dolgozhatnak majd az orbáni rémálom gátépítésein, konténer-táboraiban, visszahívott fegyveres munkafelügyelők szeme előtt! Ennél betegebb, abszurdabb elképzelést még a magyargyűlölő Szdsz sem mert volna beterjeszteni! KÖVETELJÜK MINDEN ERŐNKKEL HOGY EZT A BETEG ELKÉPZELÉST AZONNAL VONJÁK VISSZA, ennek megvalósításába ne merjenek belekezdeni, mert ennek halálos üzenete van a magyar társadalom felé, mely utat nyithat az elégedetlen emberek jogosnak mondható, elkeseredett, egyéni terrorizmusának! Ezt pedig józan ítéletű magyar ember nem akarhatja!

Az ezer sebből vérző új közbeszerzési törvény jelentősen növeli a korrupciós kockázatot, a rokonok, üzlettársak, sógor-koma-jóbarátok jogosulatlan előnyhöz juttatását. Finoman szólva nem ezt ígérték, de sajnos, több nem várható sem egyik, sem másik jelenlegi parlamenti párttól, attól tartunk. A társadalomnak elege van abból az örökös átverésből, ami a korrupció-ellenes harc során zajlik húsz év óta. Tudomásul kell venni, hogy a magyar társadalmat súlyosan megkárosító korrupciónak egyfajta büntetése lehet: halál, amelyet ha kell, külföldre menekült elkövető esetén is végre kell hajtatni - mellékbüntetésképpen pedig teljes (családi) vagyonelkobzás. Kizárólag ez fogja megállítani a köztulajdon szétlopását. Ez az Sznp megmásíthatatlan álláspontja korrupció-ügyben.

Az egyházi törvény eredeti célja megváltozott, mire eljutott a parlamenti végszavazásig. Az eredeti cél, a gazdasági ál-egyházak visszaszorítása volt, ami az SZNP által is támogatható lett volna. De mire eljutott a végszavazásig, addig már olyan felekezeteket is támogattak, amelyek számunkra teljesen elfogadhatatlanok, de jól jelzik számunkra a kormány elkötelezettségét. Az orbáni kétharmados országgyűlés így a következő egyházakat ismerte el: Magyarországi Katolikus Egyház, Magyarországi Református Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátus, Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye, Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje, Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Magyarországi Baptista Egyház, Hit Gyülekezete. 

Nem látjuk be, milyen reális szükség volt a 3 zsidó+1 hitközség beemelésére. Az Sznp a +1 közé a nyíltan hazaáruló Hit Gyülekezete nevű szektát érti. Ez a fajta vallással játszott kutyakomédia, melyet koalíciós partnerük, a Kdnp ellen is űztek, számunkra nem mutat mást, mint a Fidesz erkölcstelenségét, s a magyarnak hazudott Fidesz-kormány feltétlen lojalitását a világot megrabló gazdasági maffia felé. Hogy a Hit Gyülekezete és egyéb zsidó szekták beemelése államilag támogatott vallások közé az IMF, netán a Világbank képviselői felé nyújtott gesztusként értékeljük, vagy a Soros-alapítvánnyal végzett Orbán Viktor valódi erkölcsi alapállásának, azt nehéz eldönteni, de voltaképpen teljesen mindegy is.

A Jobbik reakciói egyházügyben is felemásak, mely számunkra jól mutatja a párton belüli gondolatok kiforratlanságát. Egyfelől szimpatikus törekvés, hogy rámutatnak a Jobbik parlamenti képviselői arra, hogy enyhén szólva túlzás ennyi zsidó szektát átgyömöszölni a magyar nép torkán. Lázár János (Fidesz), és az illetékes beterjesztő Fónagy János (Fidesz) hisztérikus reakcióit az adott szektákhoz való tartozásban kell keresni. Másfelől, nem értjük, miből gondolja a Jobbik, hogy az ellenségem ellensége mindenkor a barátom? Miért követeli ilyen furcsa hévvel a Jobbik a Magyarországi Muszlim Közösség törvényi védettségét? Kérjük a Jobbikot, gondolkodjanak el, hogy amennyiben ezt a törekvést Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Balassi Bálint, Dobó egri várkapitány, vagy akár a mohácsi csatatér névtelen hősei ezt látnák, vajon mit szólnának???

A nemzeti eszme Magyarországon történelmileg összekapcsolódott a kereszténységgel, a ma utódainak ezt következetesen kell képviselniük, akkor is, ha a keresztény egyházak vezetése is jelenleg a nemzetáruló "hitgyülekezetés" hatalom mellé áll, újabb pár milliárdért csitítván a nép haragvó tömegeit. Ám nem késleltetheti a magyar nemzet megújhodási folyamatát sem áruló főpapok hada, sem mormoló szekták, sem a parlamenti hitványak gyülekezete!

Mert a nemzet ébred, és elsöpri a tehetségtelen politikusokat, s követeli az új rendet, a Szociális Magyarországot, mely programot és reményt ad a megújult Magyarországgal a világ magyarsága számára!


- A Szociális Nemzeti Párt elnöksége -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése