Társadalmunkat és gazdaságunkat is érintő, e jelentős kérdésben számos véleményt, megnyilvánulást olvashatott már eleddig bárki. A legszélsőbb véleményekkel és megoldási javaslatokkal lehet találkozni e kérdéskörben, de az okokról, e bajok eredőjéről szinte még senki nem beszélt.
A frankválság és a társadalmi eladósodottság összefügg, annak okai, előzményei vannak, így kezelése sem lehet tünetszerű, arra csak és kizárólag komplex, világos társadalmi jövőképpel lehet válaszolni. Damoklész kardja sokáig függött a magyar társadalom feje fölött, hogy végül lesújtott, azon nincs mit csodálkozni, látván az elmúlt húsz-harminc év problémáinak egymásra halmozódását. A dolog törvényszerű volt, ám nem kivédhetetlen. Hogy a gödörben vagyunk, az nyilvánvaló, sajnos, az is egyértelmű, hogyan kerültünk oda.
A végső ok az elmúlt 30 évben keresendő, a mai szociális különbségek kialakulásánál. A Kádár-rendszer vége felé lehetőség nyílott bizonyos egyéni érvényesülésre, létrejöttek az önkizsákmányoló gmk-k, a piac egyenetlenségeit, piaci réseit kihasználó (adót sokszor nem fizető) kis egyéni vállalkozások, amelyhez ravaszság, intelligencia, szemfülesség szükségeltetett, ugyanakkor a vagyon megjelenésekor mindehhez bizonyos fajta kivagyiság, gőgösség, a társadalom tehetetlenebb részének egyfajta lenézése is hozzájárult. A rendszerváltással ez a tőke felhalmozódás felgyorsult, e réteghez csatlakoztak a felhalmozott vagyonnal, s kapcsolati tőkével rendelkező pártfunkcionáriusok, kik vezető létükre azt állították, hogy az állam a legrosszabb gazda, s élen jártak az ún. magánosításban, a kétes jogi hátterű, erkölcsileg igencsak kifogásolható eredendő tőkefelhalmozásban.
A Rózsadomb lakói offsore-huszárok lettek, s adókedvezményekkel vásárolták fel hazánk közös vagyonát. Ehhez a rákosista gyökerű (nem ellentmondás!) szélsőliberális réteghez csatlakozott a jogi intelligenciát (és törvény előtti büntetlenséget!) jogi eszközökkel biztosító, jelenleg kormányzó, erkölcstelen, hitet, meggyőződést gatyaként váltó liberál-jobboldali Fidesz jogász holdudvara, simicskástól, várhegyistől, orbántól, nyerges zsoltostól, a szerzésvágytól elvakult, lázár jános-féle éhes farkasokkal egyetemben. Ez a különböző eredetű réteg az elmúlt húsz év alatt egybeolvadt erkölcsében, eredendő mintájában, viselkedésében, s egyként viselkedik a társadalom többségével, veszteseivel szemben. Új Csekonits báróink lettek, bunkofonos Rotchildok, akik közül némelyek, a kiemelkedőbbek magukra aggattak némi társadalmi ál-felelősséget, de többnyire a jogtalan szerzés miatti félelmük motiválta bűntudat generálja cselekedeteiket.
A vesztest - azaz a bérből-fizetésből élő, egyre szegényebb magyar többséget (beleértve a manufakturális szinten működő egyéni vállalkozók többségét is) - az újbárók, a nagytőke önmaguk által felkent lovagjai semmibe sem nézik - a szegénységbe belenyomorult cigányokat, hajléktalanokat pedig még annyiba sem. Tegyük hozzá, az igazság kedvéért, hogy a cigányság tehetősebb részében sem él semmiféle szociális érzékenység a magukfajtával szemben, a súlyos arany nyakékekkel, ezer eurós pénzekkel közösségi oldalak fényképein megjelenő kreatúrák ügyet sem vetnek kukában turkáló, éhező véreikre, ugyanakkor ez a réteg elvárja a társadalom egyre szegényedő többségének már-már túlzó szolidaritását is.
Az elmúlt húsz év alatt azok kormányoztak, akik így vagy úgy összefüggtek ezzel az újgazdag réteggel, s ők hozták a törvényeket, ugyan látszólag más és más pártok zászlai alatt, árnyalatnyi különbségekkel, de ugyanattól a gondolkodási sémától vezéreltetve. Ez a politikai, gazdasági maffia - ma már nyugodtan nevezhető eképp - tagjai kizárólag akkor tettek engedményeket a társadalom tagjai felé, ha feltétlen szükségesnek látták.
A nemzet valódi, lényegi szolidaritását széjjelrágták, kinevették, önmagukban kigúnyolták és megvetették ezek az ügyes kis rágcsálók, a jogi furdancsok, s az alattomos, saját meggazdagodásukkal foglalkozó hivatalos nemzetmentők. Számtalan úton és módon próbálkoztak, s ezzel lényegében igyekeztek kimeríteni az önvédelmi reflexként e siserehadra reagálni akaró társadalmi immunrendszert. Lejáratták a baloldalt, lejáratták a jobboldalt, megszállva tartják mindkét fő politikai pártot (Mszp, Fidesz) mind a mai napig, (szembenállásuk látszólagos, a megtévesztést szolgálja!) de jelen vannak az összes parlamenti pártban. A rendszert váltani indult Jobbik tagságában a legkevésbé, parlamenti frakciójában azonban erőteljesen.
A lakosság elszegényedése,
megtakarításainak mínuszos egyenlege a fentiekből elmondottakból
egyenesen következik. Hazánkban olyan gazdasági maffia uralkodik, mely
teljesen együttműködő a politikai hatalommal, a törvényeket a saját
gazdasági érdekeik szerint, s nem a társadalmi közjó érdekében írják,
íratják. Erre groteszk, de egészen konkrét példa, hogy a legnagyobb
munkásnyomorító gittegylet, a Tesco (Tea Sullivan & Cohn!)
jogászaival fogalmaztatják meg a munkaügyi törvényjavaslatot!
A kiút a jelen helyzetből, a valódi megoldás kizárólag egy, népmozgalomként szerveződő új párt lehet, mely alulról szerveződve, összekapaszkodva, a stigmatikus ideológiai látszatpolitizálás buktatóit elkerülve fogja megbuktatni ezt a rendszert, s eltakarítani ezt a politikusi, gazdasági érdekfrontot, mely élenjár a dolgozó magyar többség jogainak folyamatos csorbításában, a nemzet új jobbágysorba vetésében.
Frissen szerveződő pártunk már több alkalommal is felhívta a figyelmet - igaz, hogy csak mi beszélünk erről, de ettől ez még igaz - hogy a frankválság, a devizahitelesek válsága a társadalom kettészakadásának következménye, felvételének oka a lakossági megtakarítások hiánya és ugyanakkor egy emberibb életbe vetett egyéni remény volt, de nem csak a megalapozatlanul erősen tartott frank hiteleseinek problémája áll fenn. A lakosság azon része is, mely nem frankhiteles, többnyire fogyasztási hitelek rabja. A hitelfelvétel oka minden esetben a rendkívül alacsonyra mért magyar fizetések, az európai normákkal és európai megélhetési szinttel köszönőviszonyban sem lévő alacsony MINIMÁLBÉR következménye!
Egyeseknél elképesztő vagyonok halmozódtak fel, míg a lakosság nagy többségénél pedig hónapról-hónapra vegetálás a jellemző. Senki ne merje azt mondani nekünk, hogy ez a helyzet igazságos és akár egy pillanatra is elfogadható!
A társadalmi kérdések alfája és omegája a munkabérek kérdése. Tőkéseink erősen hivatkoznak a globalizációra, világunk keleti részén fekvő ázsiai éhbérekre, hogy össztársadalmi szintű béremelésre irányuló kérelmeinket, igényeinket és vágyainkat még csírájában elfojtsák. Erre mi a tőke felhalmozódásának eredetének firtatásával és a tisztességtelen vagyonok vagyonelkobzásával válaszolunk, globális szinten pedig a nemzetközi tőke nacionalizálásának, röghöz kötésének felvetésével, ugyanakkor azt is megkérdezzük, hogy akarnak-e gazdagjaink új jakobinus kort, mert ha önteltségüket képtelenek korlátozni, akkor szolidáris, szociális piacgazdaság helyett feltétlenül a bitófákhoz, társadalmi elégedetlenség csillapíthatatlan robbanásához, sokkal kegyetlenebb, modern parasztlázadásokhoz fog vezetni.
Ezt kell elkerülni, s ez társadalomgyógyítással: nemzeti, szociális gondolkodásmóddal lehetséges csupán mely rendet, nem felfordulást, hanem építő békét akar, társadalmi munkabékét, s mely az egyetemes magyar nemzet élni akarásának alapjogán szociális és emberi jogokat követel a dolgozó és dolgozni vágyó magyar többségnek!
Mi nem a történelmi ősmúlt megváltására szakosodtunk, a mi gondjaink sokkal égetőbbek a múlt problémáinál. A jelen igazságtalansága ellen küzdünk az 56-os munkástanácsok valódi szociáldemokrata, nemzeti eszmeiségével felvértezve.
Ebben a küzdelemben csak úgy tűnik, hogy egyedül vagyunk, hogy apatikus a társadalom. Valójában a társadalom nagy többsége támogat bennünket ismeretlenül is. Keresi a nép azt az erőt, amely mellé tiszta szívvel odaállhat, akiknél, ha történnek is tévedések, mégis feltétlen bizalmát vetheti, amely nem ócska frázisok félrevezető puffogtatásával, de komoly kérdések felvetésével old majd meg társadalmi gondokat, számolja fel a bűnözést, teremt meg igazságosabb társadalmi berendezkedést.
Mi talán most még csak egy politikai akarat vagyunk, de ilyen erő leszünk. Nem mindenki megváltója, de világos értékrendű, a magyar társadalomért dolgozó, a munkások jogáért minden esetben kiálló politikai párt.
Minden tettünkkel azon dolgozunk, hogy megállítsuk a társadalom kettészakítását, kiegyenlítsük a túlzó társadalmi feszültségeket, hogy felzárkóztassuk a magyar béreket az uniós normákhoz, s ezzel kihúzzuk a frank s bármilyen lakossági hitelválság méregfogát.
- Szociális Nemzeti Egységpárt
